
Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval
Egy Fejér vármegyei soponyai lakosnak október 8-án ellopták a parkoló autójából az iratait, ám az elkövetőt az üzlet által rögzített kamerafelvétel gyorsan lebuktatta - közölte a Fejér vármegyei rendőrség a Facebook-oldalán.
Mint kiderült, az áldozat október 8-án tett bejelentést, hogy Székesfehérváron a Malom utcán parkoló autójából ellopták a hátizsákját, benne minden iratával és bankkártyájával. Az elkövető azonnal négyszer is használatba vette a kártyát és több mint 40.000 forint értékben vásárolt magának. Ám ötödjére már nem sikerült, ugyanis megváltoztatták a kártya PIN-kódját.
Az üzlet kamerafelvételén az látható, hogy az elkövető miután sikeres volt a vásárlása örömtáncba kezdett, ám épp ez volt a veszte, ugyanis így könnyen be tudták azonosítani. Napokkal később elfogták, és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás