
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Babos Tímea egy hosszú üzenetben számolt be arról, hogy az elmúlt hónapok nem éppen úgy alakultak, ahogy azt ő eltervezte - írta Facebook oldalán hétfőn a profi teniszező.
A január egészen jól indult számára, hiszen felkészült egy versenyre, nyert egy kört a főtáblán és úgy érezte, hogy lassan, de biztosan halad előre egyéniben is újra. Nem sokkal később volt egy botránya a volt edzőjével, akivel aztán végleg megszakadt a kapcsolata. Amikor kezdtek alakulni a dolgai és kezdte összeszedni magát a pályán, talált egy új edzőt és úgy érezte, hogy ismét sínen van. Azonban ekkor elkapta a koronavírust és karanténba is került.
"Bevallom őszintén, azt hittem hogy könnyebb lesz visszatérnem a betegség után, de tévedtem" - írta Timi, aki folyamatosan próbálta erőltetni a dolgokat, de a pulzusa nem akart helyreállni. Amikor már a doktorok is engedték, hogy teljes bedobással edzen, akkor a bemelegítés után még mindig 191 volt a pulzusa, és ez így ment hetekig.
Mindeközben az új párostársa is lemondta a szereplést a nevezés előtt pár nappal. Timi kétségbe esett, hogy mikor lesz már végre jobb a helyzete, aztán egyszercsak elindult valami. Elindult az első versenyén. Ugyan rövid volt a felkészülése, de ő nagyon akart versenyezni. Elmondása szerint a verseny azonban nem ment jól neki, stresszes volt, kikapott egy három órás meccsen. Viszont aznap délután már újra edzett és azóta sem állt meg. "Ismertek, sosem adom fel!"
"Bevallom voltak baromi nehéz percek, de egy számomra nagyon fontos ember azt mondta, hogy a nehézségeket azok kapják, akik elbírnak vele. Akarok, küzdök, csinálom a dolgom, de ami a legfontosabb, hogy szeretem amit csinálok és szeretem magát a teniszt" - tette hozzá.
Így történt meg az, hogy vasárnap jól játszott. Megszorongatott egy klasszis salakmenő, RG elődöntős játékost, és ekkor már tényleg önmaga volt a meccs végéig. "Sírtam persze a meccs után, de ezek örömkönnyek voltak, és ez jó! Nagyon jó érzés!!!"

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló