
Meghalt Bugár Imre
A férfi neve már évekkel ezelőtt szerepelt egy vallomásban, amiben egy együttműködő gyanúsított azt állította róla, hogy az üzletember társaival egy komoly bűnszervezetet irányít, illetve jó kapcsolatokat ápolt az alvilági leszámolások kulcsfigurájával, Portik Tamással.

A fotó illusztráció, forrása: police.hu
Óriási razziát tartott szerdán a Budapesti Nagybani Piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi megegyeznek a 24.hu ma közölt értesüléseivel, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb adóhatósági akciója volt ez a mostani intézkedés, amelynek során rengeteg embert előállítottak.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a NAV őrizetbe vette a nagybani piac egyik „királyát“, M. A.-t is, akinek a bíróság tájékoztatása szerint az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását. Róla a lap birtokában lévő dokumentumok szerint már 2019-ben beszélt egy, költségvetési csalással gyanúsított férfi a vallomásában. A kipakoló gyanúsított elmondta, hogy miként működik a piachoz köthető költségvetési csalás.
Hozzátette, a – szerdán őrizetbe vett – üzletember kapcsolatban állt azzal a korrupcióval összefüggésbe hozott egykori NAV-os munkatárssal, aki az ellene indult eljárás miatt Afrikába menekült. T. Ádámot néhány éve hozták haza a hatóságok.

A fotó illusztráció, forrása: Magyar Nemzet / Bach Máté
Emellett a feltáró vallomást tett gyanúsított arról is beszélt, hogy M. annak idején neki elmondta, hogy jó viszonyban van az akkor még szabadlábon lévő, azóta a Prisztás József lelövetése, a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamással és körével, így „a városban neki van a legnagyobb hatalma”.
A „kiugrott“ bűntárs megemlítette azt is, hogy M. A., a volt adóhatósági munkatárs és több bűnöző egy komoly, milliárdos károkat okozó bűnszervezetet irányít, majd hozzátette, azzal hencegtek, hogy megvannak a megfelelő hatósági kapcsolataik is.
A lap hozzátette, hogy az az éjszakai életben bevett szokás, hogy nehézsúlyú bűnözőkre, illetve hatósági kapcsolatokra hivatkoznak minden alap nélkül.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin