
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Már dél körül óriási tömeg várakozott a Műegyetem rakpartjánál a Békemenet kezdetére, ami 14 órakor elindult a Szent Gellért tér felé.
A résztvevők a Szabadság hídon kelnek át Budáról Pestre, ahol érintik majd a Fővám teret, a Kálvin teret, a Múzeum körutat és az Astoriát, majd az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződéséhez érkeznek végül. Itt 15 óra 30 perckor Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet.
A miniszterelnök már készül az ünnepi beszédre, erről Facebook-oldalán számolt be a délelőtti órákban.
Szlovákiából és Romániából is több százan érkeztek, akárcsak Lengyelországból, ezen kívül Olaszországból is szép számmal képviseltetik magukat a Békemenet résztvevői.
Olvasóink közül is többen részt vesznek a Békemeneten, akik vidóra vették az óriási tömeget:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen