Több százezren a Békemeneten, néhány ezren a baloldalon - Képek

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete "egyértelmű nem a háborúra, No war!" - közölte a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán Budapesten.

A Margit híd felől indult el a Békemenet, majd halad tovább a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, és az Alkotmány utcán keresztül, hogy végül megérkezzenek a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet kedden délután három órakor.

A mozgássérültek részére a színpadhoz közel elkülönített helyet biztosítanak a szervezők, ahol magyar paralimpikonok kifejezik, hogy a béke pártján állnak.

A Békemeneten lengyelek, valamint az olasz nemzeti-konzervatív szakszervezet, az UGL népes küldöttsége, illetve a spanyol Solidaridad szakszervezet és a Roma Szeretetszolgálat is részt vesz.

A CÖKA vezetősége magánpénzből 250 ezer forintot adományoz a Magyar Ökumenikus segélyszervezetnek az Ukrajnából érkező menekültek támogatására.


Megérkezett a Békemenet a Kossuth térre

Megérkezett a Békemenet a Kossuth térre. Amikor a menet eleje a térre ért, a tömeg vége még a Margit híd pesti hídfője környékén járt.

A Komjádi uszodától a Margit hídon át a Kossuth térig haladó menet indulásakor a gyülekező emberek teljesen megtöltötték a Margit-híd budai hídfőjének környékét és a környező utcákat.
A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen a "Békemenet" és a "NO WAR" felirat szerepel.

A nagy tömeg miatt lassan haladt a menet, a vonulók nemzeti színű és székely zászlókat lobogtattak, de lengyel, spanyol és olasz zászlókat is lehetett látni. A menet végén "Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok (Puczi Béla)" feliratú molinót is kifeszítettek.
Menet közben a tömeg időnként énekelt, például a Nemzeti dal és a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdal részleteit.

Emeleti ablakokból a Margit híd pesti hídfőjénél és a Nyugati téren is próbálták megzavarni a rendezvényt, erre a vonulók füttyszóval és "ria-ria-Hungária" skandálással feleltek.

Harmatgyenge baloldali gyűlés

Az ellenzéki összefogás március 15-i megemlékezését a Műegyetem rakparton tartotta. A résztvevők a Szabadság hídról vonultak a helyszínre, ahol a szervezők közlése szerint beszédet mond majd Iványi Gábor lelkész, Donáth Anna, a Momentum elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke, Jakab Péter, a Jobbik elnöke, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke és Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje.

Az eseményen a néhány ezer fős résztvevők nemzeti színű és ukrán zászlók mellett többek között a DK, a Jobbik, az MSZP és a Momentum pártlobogóit tartották fel.

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt és Balogh Zoltán

2022. március 15. 12:42
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Földönfutó lett belőlem!
Két lakásra fizetett be hat év alatt a 82 éves asszony. Most mégis az utcára kerülhet. Mindkét esetben csődbe ment é...
Ütött az óra!
Ütött az óra! Szerencsére még nem a mi óránk, hanem annak az ideje jött el, hogy cselekedni kell: kerülni kell - ha ...
Gyilkológépeket nevelnek belőlük
Arra születtek, hogy utolsó csepp vérig tartó harcukkal embereket szórakoztassanak és persze milliókkal gazdagítsák ...
Hogy belevágnánk még egyszer?
Öt héttel ezelőtt elindult egy kísérlet, ahol két vadidegen mondott igent egymásnak ország-világ előtt. Szinte minde...
Eldőlhet a keleti határvita: bejelentették, hogy négy település gazdát cserél
A határrendezés előfeltétele a békemegállapodásnak.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.