
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint a nap folyamán további másodfokú riasztásokat adhatnak ki a zivatarveszély miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyében. Budapesten, Pest, Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megyében szintén zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Mint írták, hidegfront érkezett nyugat felől, amelynek mentén, illetve előterében zivatarok kialakulása várható, leginkább az ország déli, délkeleti felén (nagyobb számban előbb a Dunántúl középső és déli részén, majd az Alföldön).
Elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön heves zivatar is előfordulhat, amelyet (néhány helyen nagyobb jégdarabokkal) jégeső, intenzív, rövid idő alatt akár 15-30 milliméternyi csapadék, illetve viharos (70 kilométer/óránál erősebb) szélrohamok is kísérhetnek. A zivatarok az esti, késő esti órákban hagyhatják el a keleti határszélt. Hétfőn a nap nagyobb részében kritériumokat meghaladó veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. A kora esti óráktól azonban délnyugat felől labilizálódik a légkör a Dunántúlon és a középső megyékben, így ezeken a tájakon ismét kialakulhatnak zivatarok - tették hozzá.
MTI

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


