
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
A BRFK hétfőn a police.hu oldalon azt írta, hét embert különböző bűncselekmények - kábítószer birtoklása, garázdaság, ittas vezetés vagy járművezetés eltiltás hatálya alatt - elkövetésén értek tetten, további hét embert pedig előállítottak bűncselekmény gyanúja miatt, mintavételre, vagy mert a szabálysértést a rendőri felszólítás ellenére is folytatta.
Közlekedési szabálysértések miatt öt feljelentést tettek, egy esetben pedig közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt kezdeményeztek eljárást. Alkoholszondát 215 gépjárművezetőnél alkalmaztak, ittasság három esetben merült fel, ezekben eljárás indult.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság 56 taxit ellenőrzött, szabálytalanságok miatt nyolc jegyzőkönyvet rögzítettek, két gépkocsinak pedig a forgalmi engedélyét és rendszámát is elvették. A társhatóságokkal egy belvárosi szórakozóhelyet, míg a BKK munkatársaival a 6-os villamos éjszakai járatait is ellenőrizték, bűncselekményt nem tapasztaltak - közölte a rendőrség.
A több mint száz ember részvételével szervezett akcióban a rendőrségen kívül részt vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület és a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet munkatársai - írták a közleményben.
MTI

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség