A barcsi iskolában halálra rémítette a társait és a szülőket egy nyolcadikos diák. A fiú egy pisztolynak látszó tárgyat vitt magával az iskolába csütörtökön. Úgy tudjuk előző nap az egyik lány osztálytárásnak el is mondta, hogy másnap behoz egy fegyvert, hogy néhány fiút megfenyítsen. Információink szerint a 14 év körüli fiatalt kiközösítették és szekálták, ebből lett elege.
Néhány rémült szülő feljelentést tett, amikor megtudták mi történt, a rendőrség pedig lőfegyverrel való visszaélés miatt indított eljárást.
Egy helyi apa szerint azért rémíti meg különösen az itt élőket egy ilyen eset, mert az a fiatal is ebbe a mezőgazdasági technikumba járt, aki három éve vadászpuskával végezte ki saját édesapját, mert szerinte ártott volna az emberiségnek.