
Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt
Hatalmasat hibázott egy Toyota sofőrje csütörtök reggel az M0-áson a Szeged felé tartó oldal 10-es kilométerszelvényénél, amivel végül a sajátján kívül két másik kocsit is összetört. A Budapesti Autósok egyik olvasója éppen akkor autózott a pályán, amikor a szürke kocsi a Diósdnál felhajtott, majd még a záróvonalon megpróbált besorolni. Ez nem sikerült, az előtte haladó teherautó ugyanis lassabban ment, mint amire feltehetően a sofőr számított, a hirtelen fékezést pedig egy újabb sávváltással szerette volna elkerülni.
Az olvasó fedélzeti kamerájának felvételén jól látható, ahogy a rémült autós ekkor egy éppen mellette haladó dobozos kocsira rántja a kormányt, amiről visszapattanva még a teherautónak is nekiütközött, majd megpördülve végül a belső sávban állt meg. A szemtanú a portálnak azt írta, a baleset után ő és a teherautós is lehúzódott, majd tárcsázták a segélyhívót.
Címlapfotó: Budapesti Autósok Közössége

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei

Vasúti hídról zuhant a Kaposba egy 18 éves fiú Dombóváron

Segítőkész járókelők mentették meg egy férfi életét Budapesten

Friss jogsival, 150-nel előzött Turán - súlyos balesetet okozott

Utolsó pillanatban mentették meg Kaposváron, videón az eset

Lefizették az idősotthon igazgatóját, hogy soron kívül vegye fel szeretteiket