
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.
A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát. Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.
"A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni" - mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott:
"A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak."
A pécsi sportoló arról is beszélt, hogy az utolsó három tempóját kissé rövidíteni kellett, hogy jól jöjjön ki a fal benyúláskor, s akár ezen is múlhatott az a hét század. Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen