
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vádhatóság közleménye szerint a nő 2021-ben Olaszországban ismerkedett meg az idős német férfivel, akinek szexuális szolgáltatást ajánlott. Ezt követően a nő és a sértett többször találkoztak Olaszországban, Németországban, illetve Magyarországon is.
A nő még ugyanazon év nyarán férje utasításai alapján hamisan azt állította a sértettnek, hogy egy rokona súlyos beteg és sürgős szervátültetésre van szüksége, a transzplantáció költségét megjelölve 230 ezer euróban.
Az idős német férfi 2021 júniusában Magyarországra utazott, ahol a nő az egyik klinika elé találkozót szervezett számára a rokona állítólagos kezelőorvosával. A becsapott férfi el is hitte a magát orvosnak kiadó, fehér köpenyt viselő embernek a transzplantáció szükségességét, ezért átutalt 231 ezer eurót a nő számlájára.

A kép forrása: Tények Archív
Bár az összeg elsőre nem érkezett meg, mert a német pénzintézet jelzése alapján a hatóságok zárolták a nő bankszámláját, a nő ezután férje utasításai alapján újbóli próbálkozásra kérte a német férfit, a tranzakció így teljesült.
A kicsalt pénzt a nő felvette, ezt követően a férjével, illetve sógorával - egyebek mellett - több ingatlant is vásároltak belőle.
A nőt Németországban már elítélték az ügyben, a magyar vádhatóság a férjet különösen nagy kárt okozó csalás és pénzmosás, míg testvérét pénzmosással vádolja – olvasható az ügyészség közleményében.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen