
Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón
A 15 éves fiatal lány és édesapja régóta nem ápoltak jó kapcsolatot egymással, folyamatos feszültség volt közöttük, és emiatt a lányt többször beutalták egy miskolci gyermekvédelmi otthonba, ahol 2020 májusában is tartózkodnia kellett volna, de helyette apja miskolci lakásában bujkált. Éjszaka a lány kisebb testvérével és annak barátnőjével húst sütött a konyhában, közben pedig hangosan hallgatták a zenét, ami nagyon zavarta az apát, ezért felszólította őket, hogy halkítsák le a zenét, valamint az sem tetszett neki, hogy ilyen kései órán kezdtek sütésbe a fiatalok. Mindez veszekedéssé fajult, majd mindenki visszament a saját szobájába, az apa azonban nem sokkal később a lányok után ment, és vitatkozni kezdett velük, amitől lánya feldühödött, ezért ököllel ütötte a padlót, a testvére és a másik lány le akarta őt fogni, de nem sikerült lecsillapítaniuk. Ekkor a fiatal beszaladt a konyhába, és felkapott egy 33 centiméteres kést, majd az apja irányába dobta, ami a férfi hasfalába fúródott.
A lányok ettől megrémültek és kifutottak az utcára, míg az apa bejelentést tett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség a lánnyal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó, de végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A címlapfotó illusztráció

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ