
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Megindító gondolatokat osztott meg Ördög Nóra közösségi oldalán.
A műsorvezető őszintén írt arról, hogy mennyire megviseli mindaz, ami Ukrajnában történik. Azt írta napok óta „bénult figyelemmel” követi az eseményeket.
Nóra azonnal úgy érezte, hogy segítenie kell, amit már meg is tett. Egyelőre pénzadománnyal tud segíteni az ukrajnai menekülteknek, a részükre gyűjtő segélyszervezeteknek történő utalással.
Nóra azonban ennél is többet szeretne tenni. Azt írta bejegyzésében, hogy szeretne kint lenni a határon, hogy segíthessen a menekülteknek, vagy akár az otthonában menedéket nyújtani egy rászorulónak.
Egyelőre azonban rendkívül elfoglalt, így most be kell érnie azzal, hogy segélyszervezetek munkáját támogatja.
A bejegyzésében megosztotta néhány segélyszervezet linkjét, hogy egyszerűbbé tegye a segítségnyújtás lehetőségét azoknak, akik szeretnének segíteni.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi