Orbán Viktor: tűzszünetre, béketárgyalásra van szükség

Tűzszünetre, béketárgyalásra van szükség az ukrajnai háborúban - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának péntek reggel adott interjúban.

A szankciós politika egy lépés a háború felé - fogalmazott Orbán Viktor, aki kiemelte: a szankció gazdasági természetű intézkedés, de ha ennek révén beavatkozik valaki egy konfliktusba, állást is foglal, "lépést is tesz az egyik harcoló fél irányába, azaz a háború irányába".

A miniszterelnök hangsúlyozta: ha Európa a háború részeseként tekint önmagára, akkor egyre mélyebben vonódik be a konfliktusba, ezzel pedig erősödik a minket fenyegető veszély.

Jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba; még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk - fogalmazott a kormányfő, nagyon veszélyesnek nevezve azt, "amit Európa művel".

Kiemelte: Magyarország a béke nyelvén beszél, de rajtunk kívül senki nem követi ezt az irányvonalat.


Ezután sem fogjuk támogatni a szankciós politikát

Magyarország sose támogatta a szankciós politikát, és ezután sem fogja - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, "néha el kell engednünk egy-egy dolgot". Ahhoz viszont "ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk".

Ezért a szankciók "legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, folytatni kell ezt a politikát.

A cél az, hogy kimaradjunk a recessziós tendenciából

Az a célunk a következő évre, hogy megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, tehát mindenkinek legyen munkája, legyen az Európai Unió átlagát meghaladó növekedés, vagyis mi ne essünk recesszióba, és a legfontosabb nemzetstratégiai céljainkat se adjuk fel: nemzetegyesítés, családok támogatása - fogalmazott a kormányfő.

Jelezte, utóbbiakról "majd decemberben lesz értelme beszélni". Kijelentette, "sosem adunk föl fontos nemzetstratégiai célokat", ezért indított a kormány gyármentő programot, támogatja a kis- és középvállalkozásokat, rendelt el ár- és kamatstopot, segíti a vendéglátóhelyeket és a szállásadókat.

Folyamatosan jönnek a javaslatok, hogyan próbáljuk elviselhetővé tenni a helyzetet a vállalkozások és a magyar emberek számára is - mondta az interjúban Orbán Viktor.


Törvénytelen és erkölcstelen a baloldal külföldi finanszírozása

Nemcsak törvénytelen, hanem erkölcsileg helytelen, és a magyar polgárok átverése, hogy a baloldali pártok a választást megelőzően külföldről kaptak nagy összegeket - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az ügyben mindenképpen meg kell hallgatnia a titkosszolgálatokért felelős minisztert, illetve a titkosszolgálati munkát végző intézmények vezetőinek a véleményét is, azonban - mint fogalmazott - az biztos, hogy "jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk".

Szerinte az ügy ugyanakkor nem bonyolult. "Az a helyzet, hogy a magyarországi választást megelőző időszakban, sőt úgy tűnik, hogy még a választás után is a magyarok bizalmát kérő politikai pártok egy részét, a baloldali pártokat és azok vezetőit külföldről fizették, talán fizetik is" - fogalmazott.

Úgy vélte: ez törvénytelen, de ezt majd a jogászok eldöntik.

Leszögezte: ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányokba olyan durva módon, hogy egyes, kampányban résztvevő szereplőket, személyeket és pártokat külföldről fizessenek.

Ez nem csak erkölcsileg helytelen, hanem ez átverése a magyar polgároknak is, akik azt hiszik, hogy ők egy szuverén integritással rendelkező pártra és vezetőre adják le a voksukat, akiknek nincs olyan titkos elkötelezettsége, amely megakadályozná abban, hogy az ország érdekét szolgálja a munkája során - hangsúlyozta.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2022. november 18. 08:31
Hídról zuhant le egy busz, negyvenöten meghaltak
A sérülteket - közöttük egy nyolcéves kislányt - légi úton szállították kórházba.
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Hatalmas ajándékot hozott a húsvéti nyúl a Mandoki Soulmates-rajongóknak
Újabb dal bemutatásával kedveskedett a zenekar.
Varga Judit: Bezárt egy szobába, a fiam szabadított ki
Exkluzív interjút adott Hajdú Péternek Varga Judit szerdán este a Frizbi TV-ben. A korábbi igazságügyi miniszter a m...
Kiöntött a Balaton, hatalmas káosz uralkodik Füreden – Fotók
A helyi tűzoltóság erőn felül küzd az óriási víztömeg ellen.
Vitályos Eszter lett az új kormányszóvivő
A kormánypárti politikus a főpolgármester-jelöltként induló Szentkirályi Alexandrát váltja a fontos tájékoztatási po...
Orbán Viktor: „Nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy Oroszország megtámadja a NATO egyik tagországát”
Az European Voices új angol nyelvű magazin indító számában Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár Orbán Viktor ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.