Orbán Viktor: a Telekom továbbra is stratégiai partner

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom vezérigazgatóját, akivel Magyarország digitális fejlesztésének kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A felek egyetértettek abban, hogy Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mennyire tud élni a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel, és ennek előmozdításában a felek továbbra is stratégiai partnerként tekintenek egymásra - mondta a sajtófőnök.

Timotheus Höttges a megbeszélésen elmondta, hogy a Magyar Telekom az elmúlt években felgyorsította magyarországi fejlesztéseit. Ennek köszönhetően már 2,9 millió végponton érhető el gigabites vezetékes hálózata és tavaly indított 5G hálózatát is már 1 millió ember veheti igénybe.

Hozzátette: a járványhelyzet kezeléséhez nagy mértékben hozzájárultak a korszerű távközlési hálózatok és a szolgáltatók által ingyenesen és kedvezményesen nyújtott szolgáltatások. Mint fogalmazott: az "adat iránt éhség" a lezárások után is töretlenül növekszik, amiben nem kis szerepet játszanak olyan globális tartalomszolgáltatók, melyek a hálózatfejlesztéshez nem járulnak hozzá, miközben a távközlési vállalatok nemcsak a fejlesztések költségeit, hanem annak adóterheit is fizetik.

Bár Magyarország a vezetékes szolgáltatások tekintetében jól szerepel a digitális fejlettséget mutató úgynevezett DESI indexen, a további érdemi előrelépéshez még több fejlesztésre és befektetésre, valamint az ezt ösztönző adópolitikára van szükség - emelte ki Timotheus Höttges a találkozón.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2021. november 16. 13:38
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family
Az évtized vihara – így emlegetik azt a pusztító erejű időjárási jelenséget, amely hétfőn tombolt végig Magyarország...
family
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family