koronavírus

Orbán Viktor: A második hullámot megfékeztük

A koronavírus-járvány második hullámát "megfékeztük", és most az a feladat, hogy ne tudjon elindulni egy harmadik hullám - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A kormányfő a második hullámról úgy fogalmazott, "sikerült leszorítanunk, ha még nem is semlegesíteni, de most már földharc van, (...) levittük a birkózószőnyegre".

Orbán Viktor nehéz kérdésnek nevezte, hogy a vakcina érkezése előtt lehet-e lazítani a korlátozásokon, mivel ha nem érkezik meg időben az oltóanyag, akkor egy újabb fertőzési hullám indulhat.

"Nyitni is szeretne mindenki, nagy bennünk a vágy, hogy megszabaduljunk ettől a nyomorúságtól, ugyanakkor, ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet" - mondta.

A miniszterelnök kiemelte, a Pfizer vakcina jórészt magyar érdem, és egyben köszönetet mondott Karikó Katalin biokémikusnak, hogy részt vett a védőoltás kifejlesztésében.

Magyarország technikailag készen áll a koronavírus elleni oltások tömeges és gyors beadására, amennyiben nagy mennyiségben érkezne vakcina az országba. A kormányfő hangsúlyozta, JELENLEG 35 EZER EMBER BEOLTÁSÁRA ALKALMAS VAKCINA ÁLL RENDELKEZÉSRE, AMELYET A KORMÁNY OLTÁSI TERVE ALAPJÁN AZ ORVOSOK ÉS MÁS, EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK KAPNAK MEG ELSŐKÉNT. Kiemelte, amennyiben hirtelen több millió vakcina állna rendelkezésre, akkor azok beadása a több mint tízezer választási helyszínen történhetne meg, AZ ÁLLAMPOLGÁROKNAK TEHÁT ODA KELLENE MENNIÜK, AHOL SZAVAZNI SZOKTAK.

Orbán Viktor megjegyezte ugyanakkor, mostani tudásuk szerint nem várható rövid időn belül több millió vakcina, mivel jelenleg a gyártók sem tudnak megbízható szállítási mennyiségeket és időpontokat mondani.

A "NYUGATRÓL ÉRKEZŐ VAKCINÁKAT AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZI", A TAGÁLLAMOK UGYANIS ABBAN ÁLLAPODTAK MEG, HOGY EGYBEN RENDELNEK ÉS BRÜSSZEL IGAZSÁGOSAN SZÉTOSZTJA A VAKCINAADAGOKAT. "Nem vagyok elégedett a tempóval, mert vannak olyan gyártók, amelyeknek a termékei hamarabb voltak elérhetőek Kanadában, Nagy-Britanniában, Izraelben, mint például az Európai Unióban" - mondta a kormányfő, majd hozzátette, nem róható fel Brüsszelnek, hogy ők is ki vannak szolgáltatva a gyógyszeripari cégeknek.

Orbán Viktor megjegyezte, a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az uniós kvótán felül is rendeljenek oltóanyagot, Magyarország is próbálkozik ezzel, hasonlóan Németországhoz. Ez nem számít az európai megállapodás megszegésének, mivel abban nem szerepel, hogy az elsőbbséget élvező lekötött kvótán felül ne lehetne kétoldalú megállapodással is rendelni vakcinákat - tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte, a kabinet elsősorban a keleti fejlesztésű vakcinákkal foglalkozik, amelyek közül AZ OROSZBÓL VÁRHATÓAN NEM ÁLL MAJD RENDELKEZÉSRE ELÉG MENNYISÉG, A KÍNAI OLTÁS UGYANAKKOR ÍGÉRETESEBB, BÁR JELENLEG MÉG AZ SEM ELÉRHETŐ. Ideális esetben a magyarok választhatnak majd, hogy a nyugati vagy kínai vakcinával kívánják beoltani magukat.

NEM IGAZAK AZOK AZ ELLENZÉKI ÁLLÍTÁSOK, HOGY A KORMÁNYNAK NE LENNE OLTÁSI TERVE, hiszen az országos tisztifőorvos mellett ő maga is számtalanszor elmondta, milyen sorrendben oltják majd be az embereket: az egészségügyi dolgozók után a szociális területen dolgozók következnek, majd a veszélyeztetett, idősebb korúak, majd a rendvédelmi szervek.

A miniszterelnök kiemelte, a baloldal által leszólt MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY SOKKAL JOBBAN HELYT ÁLLT A JÁRVÁNYBAN, MINT SZÁMOS ELŐKELŐBB HELYRE ÉRTÉKELT ORSZÁG EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZERE. "Itt nem haltak meg emberek azért, mert nem volt ellátás a kórházban, itt nem kellett a folyosókon fektetni az embereket, itt nem kellett az orvosoknak arról dönteni, hogy melyik beteg maradjon életben a kevés lélegeztetőgép miatt" - sorolta.

Címlapfotó: Orbán Viktor hivatalos facebook-oldala

2021. január 03. 09:49
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...
Dugókáosz: elesett Budapest!
Agyhalál, katasztrófa, káosz, városi túlélőshow lett Budapestből, napok óta pokoli dugók bénítják meg a fővárost, eg...
family
Gyümölcsről nevezték el a királypingvint
Kétéves hím királypingvin érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, gondozói a Szőlő nevet adták, ugyanis már hagyomány, h...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.