Orbán Ráhel missziójának nevezte Budapest és Magyarország népszerűsítését

15 éve dolgozik vendéglátásban, előtte pedig 10 évig tanulta a szakmát, most pedig részt vett a BDPST által felújított V. kerületi luxusszállóban a művészet, az építészet és a turizmus fúzióját bemutató beszélgetésen. Orbán Ráhel interjút adott az esemény után a Blikknek.

Mária Dorottya württembergi főhercegnőről kapta a nevét az V. kerület vadonatúj luxusszállója, a Hotel Dorothea. A szálloda több történelmi korszakot és stílust is megidéz, hiszen maga az épület három részből áll: az 1873-as Weber-házból (amely korábban az első pesti takarékpénztár volt), az 1913-as szecessziós Mahart-székházból és az 1937-es modernista Münnich-házból – írta meg a Blikk.

A hotelt művészeti és dizájnkoncepcióját egy kerekasztal-beszélgetés során mutatták be a nagyközönségnek csütörtökön. Az eseményen részt vett Tombor Zoltán fotóművész, aki a hotel dízájnjaként szolgáló, mintegy félezer képet készítette, Bellák Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze és Orbán Ráhel, aki a fejlesztéseket végrehajtó BDPST kreatív igazgatójaként beszélt a felújításról.

Orbán Ráhel a BDPST missziójának nevezte Budapest és Magyarország népszerűsítését.


Kifejtette, hogy a Hotel Dorothea tervezésekor sok kötöttségnek kellett megfelelniük. A megadott irány szerint tükröznie kell a jövő történetét, a kapcsolatteremtést, a meglepetést, a váratlan utazást, de az iróniát és a szemtelenséget is. Hozzátette, de egyúttal sok mindenben szabad kezet is kaptak.

Így lett az új brand meghatározó irányvonala a reformkor, József nádor és harmadik feleségének élete; az 1800-as években az övék volt az épület.

Orbán Ráhel büszke arra, hogy a magyar kultúra megjelenik a hotel dízájnjában.

A miniszterelnök lánya interjút adott a Blikknek a beszélgetés után. Mint mondta, 15 éve dolgozik a vendéglátásban, előtte pedig 10 évig tanulta a szakmát.

A BDPST missziója az, hogy Magyarország és Budapest ismertségét növelje annak tudatosításával, hogy nagyon sok műtárgyat alkottak, sok mindent találtak fel magyarok, amelyeket a világ bár ismer, de nem tudják, hogy magyarokhoz köthetőek. Mi szeretnénk meghonosítani azt, hogy a vendéglátás és az idegenforgalom által jó hírét tudjuk vinni a magyar kultúrának

– mondta a Blikknek Orbán Ráhel, aki szerint a munkájukat nemzetközi szinten is elismerték.


Beszélt a jövőbeni terveikről is: a cég következő nagy projektje a Gellért szálló felújítása a Mandarin Oriental luxusszállodalánccal együttműködésben.

Ez egy nagy vállalás, amit nagy felelősségnek is tekintünk, mert ez Budapest egyik leginkább ikonikus épülete

– tette hozzá a BDPST kreatív igazgatója.

Fotók: BDPST

2024. május 17. 11:36
Indiában többen meghaltak pancsolt szesz miatt
Legkevesebb tizennégyen meghaltak, hatan pedig kritikus állapotban kerültek kórházba pancsolt szesz fogyasztása miat...
Robbanószerkezet okozta két gyerek halálát Afganisztánban
Életét vesztette két gyermek Afganisztán északnyugati Bádgesz tartományának Kádisz körzetében azt követően, hogy műk...
Kormánybiztos: kihirdették az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot
Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - kö...
A független sajtó álcája mögött külföldről pénzelt propagandatermékek működnek
A magyar politikai élet külföldi befolyásolásának egyik fontos alkotóeleme évek óta a magát függetlennek nevező, val...
Bombafenyegetés miatt minden járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen e...
Elsírta magát a bíróságon a karateedző
Elsírta magát a bíróságon a karateedző, aki brutálisan kirúgta egy nyolcéves kisfiú lábát még tavaly egy szolnoki ka...
Végignézte a szörnyű tragédiát - Tények Plusz 18.45
Most megszólal az a férfi, aki karnyújtásnyira volt Nikolett-től, amikor ráomlott a ház. További részletek a Tények ...
family
Menczer Tamás: Orbán Viktornak szüksége van a magyarok támogatására + videó
Ismét felhívta a figyelmet a véleménynyilvánító szavazás fontosságára Menczer Tamás. A cél, hogy a választók döntsen...
Orbán Viktor: Amit a Tisza Párt csinált, arra emberemlékezet óta nem volt példa + videó
A magyar szolgálatok felkészültek. Sem Brüsszel, sem Kijev nem dönthet a magyar emberek feje felett! - mondta a mini...
Étterem és lakás gyulladt ki - Tények 18.00
Döbbenetes videókon a tüzek oltása. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.