
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő - jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.
A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás - tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket. Mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, "annak megmentettük az életét".

Nagyságrendekkel nagyobb a nyugatinál a magyar egészségügyi kapacitás
Nagyságrendekkel nagyobbak a nyugat-európaiaknál a Magyarországon járvány idején bevethető egészségügyi kapacitások - hangsúlyozta a miniszterelnök.
A járvány egy nagy tanulság; ezeket a kapacitásokat minimum vésztartalékként a jövőben is életben kell tartanunk - tette hozzá a kormányfő.
Közölte, a helyzet kezeléséhez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, ágy, lélegeztetőgép, vakcina, orvosság van, minden az emberfeletti és kitartó munkát végző orvosok és ápolók hősiességén múlik. A védekezéshez rendelkezésre áll elég ember, de vezényelni kell őket. Ki nem nyitott járványkórház is van - fűzte hozzá.
Orbán Viktor megemlítette, hogy az ágazatban az utóbbi évek során jelentős béremeléseket hajtott végre a kormányzat. Ez "így sem elég, sokról meg végképp ne beszéljünk", de ezek a komoly lépések jelzik az egészségügyben dolgozóknak, hogy "az ország velük van" - mondta.

Minden korábbinál nagyobb illegális migrációs nyomásra kell felkészülnünk
A miniszterelnök közlése szerint minden korábbinál nagyobb illegális migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban Magyarország déli határán.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy egyszerre nő a nyomás az olasz-spanyol, a keleti és a balkáni útvonalon; Afganisztánt napi 30-35 ezer ember hagyja el, ők pedig legnagyobb valószínűséggel Magyarországon keresztül akarnak majd menni.
Hangsúlyozta: az Európai Unió migrációval kapcsolatos szabályait békeidőben írták, "de ma nem békeidő van", így ezek a rendelkezések elavultak, hiszen a régi szabályok már nem segítik az életünket, hanem "bajt hoznak a nyakunkra".
Orbán Viktor megemlítette: miközben az új berlini kormányprogramban "Németországot bevándorlóországnak nevezik", Magyarország nem akar azzá válni. A két pozíció pedig összeegyeztethetetlen, ráadásul várhatóan egyik fél sem fog engedni az álláspontjából.
MTI/A fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen