
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
A megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten a kormányfő kiemelte: ahol nagy a szükség, közel a segítség, és ez így volt azon a szörnyű napon is, amikor bejárták a Ráday kollégium kiégett folyosóit. De már akkor ott volt a remény is, mert a tragédia másnapján azonnal megindult az adakozás, és alig telt el pár nap, több millió forint gyűlt össze a munkálatokra és a kollégisták megsegítésére - idézte fel.
Közölte: amikor a régi, Ráday utcai felőli bejáraton lép be az ember az épületbe, egy monumentális lépcsősor fogadja, amelynek első fordulójában egy szoborcsoport van a református hit hőseivel. "Az ősök tekintete megmér bennünket", azokat is, akiket az ország vezetésére és megvédésére szólítja a kötelesség - mondta.

A miniszterelnök szerint a cél, amelyet a reformátorok adtak, "nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is". Ezért nem volt kérdés, hogy az állam, illetve a kormány a magyar reformátusok mellé áll a bajban, hiszen ezért nemzeti a kormány. Több ez, mint kötelesség, inkább törlesztés, mert sok mindent kaptak a kollégiumtól, mióta megnyitotta a kapuit - emlékeztetett.
Úgy vélte, ami a Ráday kollégiumban történt, az a nemzet javára vált. Református lelkészek nemzedékei indultak el innen, szolgálták becsülettel Magyarországot, vitték magukkal hitüket, tudásukat, önérzetüket és magyar mivoltukat, elfogadták a nehéz próbatételt és Isten csodát tett általuk - fogalmazott.

Azt mondta, Magyarország pedig újra és újra erőt kapott az újrakezdéshez, a megújuláshoz, a rombolás utáni országépítéshez. Erre a megújuló erőre, amely a református identitás lényegét jelenti, ma legalább akkora szükség van, mint a második világégés vagy a kommunista rendszer bukása után volt - vélekedett.
Orbán Viktor a mostani próbatételek között említette a háborút, az éhínséget és a járványokat.
Kijelentette: ki kell állni és meg kell harcolni az igazunkért, "egyenként és nemzetként egyaránt". A nehézségek most igencsak nagyok, de ahol az ember ereje elfogy, ott "mindig kipótolja a kegyelem" - mutatott rá.
A kormányfő hangsúlyozta: bármilyen sötétek a felhők, bármilyen magasra csapnak a hullámok, és bármilyen legyőzhetetlennek tűnnek az akadályok, csak a zsoltár szavára kell hallgatni: bízzatok!
MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló