
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Orbán Balázs az eseménynek helyet adó Dobozy Kúriánál hozzátette: továbbra sem terveznek járványügyi korlátozásokat, "mert nem azok, hanem az oltás a megoldás", és mindenkit arra bátorítanak, hogy oltassa be magát.
Az államtitkár kijelentette: Magyarország biztos pont a jelenlegi, bizonytalan világban.
Orbán Balázs elmondta: a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök hosszan beszél majd tágabb kitekintésű, nemzetközi kérdésekről.
Hozzátette: helyzetértékelésük szerint Magyarország a védőoltásoknak köszönhetően működik, egyébként egy bizonytalan - egyesek szerint világrend nélküli - világba érkeztünk. A népvándorlások és járványok korában vagyunk, és minden országot fel kell készíteni ennek a kezelésére - közölte.
"Azon dolgozunk, hogy Magyarország sikeres legyen, amely jól tudja a kihívásokat kezelni" - fogalmazott.
Az államtitkár elmondta, hogy a miniszterelnök az Európai Unióról is beszél majd. "Azt gondolom, hogy az EU a legélhetőbb, legjobb keret Magyarország számára az elmúlt száz évben, abban vagyunk érdekeltek, hogy az unió egyben maradjon" - húzta alá.

Orbán Balázs megjegyezte, számos kihívás áll a közösség előtt: adósságválság, versenyképességi problémák, és az, hogy "nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat a világban". Azt mondta, hogy küzdeni kell az EU egyben maradásáért, de nem mindenki gondolja így; a "brüsszeli bürokraták és baloldali, liberális politikai csoportok ebben a nehéz helyzetben is olyan, szélsőséges ideológiai kérdéseket erőltetnek", mint a migráció ügye és a genderideológia.
Hozzáfűzte: Afganisztán kapcsán újra előkerült a kvóták kérdése, és úgy tűnik, hogy "Brüsszelben a genderlobbi fontosabb, mint a gyermekeink védelme".
A harmadik kérdés az, hogy hogyan küzdjünk a klímaváltozás ellen. Brüsszelben a klímaváltozást okozók helyett az egyszerű európai állampolgárokkal akarják megfizettetni ennek az árát - közölte.
Orbán Balázs kiemelte, hogy az elmúlt tíz év politikája sikert hozott: mind a kormány családtámogatási, mind az adócsökkentési politikája, a segély helyett munka elve, a nemzeti identitás védelme, a nemzeti érdekekért való kemény kiállás megerősítette Magyarországot.
2022-ben lehet választani, hogy ez a politika folytatódjon, vagy oda menjünk vissza, ahol 2010 előtt voltunk - mondta, hozzátéve: "a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc ajánlata az, hogy jussunk vissza a 2010 előtti korszakba".
"Mi arra szeretnénk bátorítani a magyar állampolgárokat, hogy tartsanak ki az elmúlt tíz év politikája mellett" - közölte az államtitkár.
MTI/Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval


