
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
Galgóczi Ágnes kiemelte: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lépett Magyarországon azzal, hogy megérkeztek az első vakcinaszállítmányok.
Jelenleg két oltóanyag rendelkezik az európai gyógyszerhatóság engedélyével, a Pfizer december 26 óta, a Moderna pedig január 12 óta szállít vakcinákat Magyarországra - mondta.
Az osztályvezető tájékoztatása szerint az eddig beoltottak döntő többsége egészségügyi dolgozó, de már 7 ezer idősotthonban élő, vagy az ott lakó gondozó is kapott védőoltást.
Galgóczi Ágnes hozzátette: a következő vakcinaszállítmány kedden érkezik Magyarországra, addig várhatóan fel is használják a most rendelkezésre álló oltóanyagot.

Az online sajtótájékoztatón Kiss Róbert alezredes kitért arra is, hogy az elmúlt 24 órában, 166 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök szabálytalan maszkviselés miatt csütörtökön.
A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta 19 695 emberrel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. A rendőrök 143 ember ellen azért léptek fel, mert a tízezer lakosnál nagyobb települések közterületén megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.
MTI

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


