
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Katasztrófahelyzet alakult ki Közép-Európa-szerte a viharos időjárásnak, a heves esőzéseknek és az áradásoknak betudhatóan. Megrendítő képsorok járták be a világsajtót az ausztriai, a csehországi, a lengyelországi és a romániai állapotokról.
Több helyen evakuálni kellett a lakosságot, százezrek maradtak áram nélkül, otthonokat pusztított el az árhullám, és már halálos áldozatokat is szedett a szeptemberi ítéletidő. Romániában például az elmúlt napokban már hat életet követelt a természeti csapás.

A 2013-as árvíz a Tolna vármegyei Bátán (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Sajnos Magyarország sem ússza meg szárazon: áradni fog az elkövetkező napokban a Duna és a Lajta is, sőt, a 2013-as rekordokhoz közeli vízállásokra kell készülni. A legnagyobb veszélyben a Szigetköz, a Dunakanyar, valamint Budapest lesz.
A Tények.hu ebben a kritikus helyzetben arra kíváncsi, hogy a veszélyeztetett területeken élők közül mennyien aggódnak saját biztonságukért, otthonukért, értékeikért.
Kapcsolódó tartalmak:
Rekordközeli vízmennyiség érkezik a Dunán, megjött a friss előrejelzés
Orbán Viktor Visegrádon folytatta az árvízi védekezést irányító munkát
24 méteres fa dőlt egy templomra Kaposváron, fotón a pusztítás nyomai

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét