
Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak
Az elképesztő eset vasárnap este történt Érdligetnél. A sofőr az egyik átkelőben a sínekre hajtott majd a talpfákon ment egészen a megállóig. Egy férfi épp akkor járt arra, azt mondta, soha nem látott még ilyet.
Ilyet én még nem láttam és valószínűleg nem is fogok már. Le voltam döbbenve, hatása alatt voltam szerintem így körülbelül másnap reggelig, hogy ez hogy és miért és hogy történt
– mondta a Tényeknek Kitka Roland.
A sofőr a Duna utcai átkelőben hajtott a sínekre, 170 métert ment a talpfákon, míg végül az érdligeti megállónál elakadt. A tűzoltókat is riasztották a helyszínre.
A videón látszik, hogy csak az egyik sínen volt forgalom, a sofőrnek szerencséje volt, nem történt baleset.
Kiderült, hogy a sofőr nagyon részeg volt, úgy tudjuk a kocsiból se tudott egyedül kiszállni. A rendőrség eljárást indított közlekedés biztonsága bűncselekménye és ittas vezetés miatt is.
Kapcsolódó tartalom:
Kettészakított egy autót két ellentétes irányból érkező vonat Komáromnál

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben

Közleményt adott ki a NAV, ez most rengeteg embert érint