
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
Minden bizonnyal korábban sem rajongott élettársa testvéréért az a férfi, aki csúnyán helyben hagyta a leendő sógort 2022 augusztusában.
A húszas éveiben járó férfi távolsági buszon utazott, ám a járatra később felszállt párja fivére is. Azonnal összetűzésbe kerültek, hangos veszekedésüket pedig végigizgulhatták az utasok, mígnem Marcaliban leszálltak mindketten – derül ki a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteki közleményéből.
A busztól pár méterre már nem a szavaké, hanem a tetteké volt a főszerep. Dulakodni kezdtek, majd ökölváltásukat látva egy közeli italboltból rohantak szétválasztani őket.
A kiszaladó férfi próbálta elhúzni egyiküket, ugyanis másikuk már a földön hevert. Mikor már úgy tűnhetett, vége a küzdelemnek, az arrébb tessékelt férfi visszafordult és úgy fejbe rúgta vitapartnerét, hogy annak eltört az orra.
Súlyos testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség a támadóval szemben, és felfüggesztett börtönbüntetést javasolnak.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs