
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Emberölés előkészületének bűntette miatt emeltek vádat egy nővel szemben, aki végezni akart volt munkáltatója gyermekeivel – állt a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteki sajtóközleményében.
Információk szerint az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló nő 13 évig dolgozott recepciósként egy balatoni hotelben, majd felmondása után kezeletlen mentális betegsége miatt zaklatni kezdte a tulajdonos felnőtt gyerekeit.
2022 őszén a negyvenes éveiben járó vádlott eldöntötte, hogy fegyverrel végez áldozataival, ezért az ehhez szükséges pénz előteremtése érdekében külföldön vállalt munkát.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A beteg 2024 januárjában egy budapesti fegyverboltban informálódott a fegyverhez jutás menetéről, amit a szükséges engedélyek nélkül nem vásárolhatott meg.
Mint kiderült, a nő emberölési szándékát bejelentette a hatóságoknál is, ugyanis az egyik bíróságnak e-mailt küldött, a rendőrséget pedig felhívta.
A vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, ezért felmentése mellett indítványozták kényszergyógykezelését is.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki