
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szombaton egy autós túl gyorsan hajthatott, majd balesetet szenvedett az igen forgalmas Dob utcában – írta meg a borsonline.hu.
A Bors információi szerint az autós először neki hajtott két parkoló autónak, ami annyira megdobta a kocsiját, hogy az felborult. A balesetről felkerült felvétel a TikTokra is.
A lap az eset kapcsán megkereste a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot.
Balesethez riasztották a fővárosi tűzoltókat. Kiderült, hogy a Dob utcában felborult egy autó, miután belehajtott két másik parkoló járműbe. Az autó ezt követően felborult és a feje tetején állt meg. Kollégáink kiérkezése előtt a sofőr saját lábán kiszállt a gépjárműből. A tűzoltók ezután megszüntették a forgalmi akadályt, kerekeire állították az autót
– mondta dr. Kiss Ádám István tűzoltó főhadnagy, szóvivő-helyettes.
Április 6-án 00:15 perckor bejelentés érkezett, hogy a VII. kerületi Dob utcában egy személygépjármű felborult. A helyszínre érkező rendőrök a jármű sofőrjénél alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, így a 31 éves férfit további mintavétel céljából és a balesetből származó sérülései miatt kórházba szállították. A BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitánysága ittas járművezetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást
– nyilatkozta a Borsnak a BRFK.
Címlapfotó forrása: TikTok videó (nicky.ae)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen