
Oldalán csúszott autójával a fővárosi ámokfutó, egy taxi állította meg - Fotók
A sofőr jogosítvány nélkül szelte Budapest utcáit, nem lett jó vége.
Tenyek.hu 2023. március 22., szerda 09:17
Az eset kedd éjszaka történt a fővárosban, amikor a Készenléti Rendőrség beosztottjai az V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út és Alkotmány utca kereszteződénél egy rendszám nélküli terepjárót vettek észre – derült ki a rendőrség hivatalos közleményéből.
Az egyenruhások meg akarták állítani a kocsit, azonban a sofőr továbbhajtott, ezért szirénázva, kék lámpával követték.
A menekülő autó azonban az I. kerületi Attila út és Alagút utca kereszteződésben áthajtott egy piros lámpán, majd nekicsapódott egy másik kocsinak. Ezt követően felborult, miközben egy taxinak is nekicsúszott.
A 38 éves sofőrt, D. Györgyöt elfogták, az intézkedés közben azonban kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett.
A fővárosi rendőrök a baleset helyszínelése során az egyik összetört kocsi sofőrjét is előállították, mert felmerült az ittas vezetés gyanúja.
A balesetben csak a vétkes sofőr sérült meg könnyebben, ezért kórházba szállították.
Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság indít eljárást.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen

