
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói március 10-én fogták el azt a 34 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint tavaly november 19-én este négy társával lopott meg egy külföldit. Az elkövetők egy erzsébetvárosi bankjegykiadó automatánál ajánlották fel a férfinak, hogy segítenek a pénz felvételében. Miközben az ATM a kért tranzakciót végrehajtotta, a tolvajok azt mondták, hogy elromlott a gép, és egy másik automatához kísérték a sértettet, a kiadott 200 ezer forintot pedig eltették – közölte a rendőrség.
Az erzsébetvárosi nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket. A 34 éves D. Róbertet most fogták el, őt lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, négy társát még keresik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen