Október 24-ig lehet jelentkezni a zánkai Erzsébet-karácsonyra

Október 24-én 14 óráig lehet jelentkezni a zánkai Erzsébet-karácsonyra az erzsebettaborok.hu oldalon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Hornung Ágnes elmondta, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően idén másodszor, télen is fogadja a zánkai Erzsébet-tábor a táborozókat.

Tájékoztatása szerint a családok november 18. és december 18, a gyerekek november 21. és december 21. között vehetik igénybe a tábort.

A részletekről elmondta, hogy a gyermekek bármelyik köznevelési intézményeken keresztül, a családok pedig a különböző közvetítő - köztük karitatív, továbbá egyházi - szervezeteken, valamint a nagycsaládosok szervezetén, vagy az egyszülős alapítványon keresztül juthatnak el az Erzsébet-táborba.


Az államtitkár szólt arról is, hogy a tíz éve létrehozott Erzsébet-tábor komplex rendszerré, Európa legnagyobb gyermektáboroztatási programjává nőtte ki magát.

Hornug Ágnes korábban a közösségi oldalán ismertette, hogy a diákok adventi programokon, koncerteken, cirkuszi előadáson és sportprogramokon is részt vehetnek. Hozzátette, emellett idén öt alkalommal családi, ünnepi hétvégéket is tartanak télen a zánkai táborban.

MTI

2022. október 22. 08:13
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az ünnepélyes zászlófelvonást a katonai eskütétel követi a Parlament előtt. Kilenctől légi parádét tartanak a Duna f...
Az Otthon Start Programiroda azért dolgozik, hogy még idén ősszel elinduljon több mint tízezer lakásfejlesztés – mon...
Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív t...
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...