
Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők
A közleményben felidézték: a vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása a munkavállalói létszám növelése érdekében. A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhatnak a kis- és középvállalkozások. A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik létszámát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.
A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással felvett munkavállaló regisztrált álláskereső volt, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető. Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott nyolc hónapon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig tovább foglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálja a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára. A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenthető.
Bodó Sándor kifejtette: a hazai munkavállalók kétharmadának megélhetést biztosító kis- és középvállalkozások megkerülhetetlenek a teljes foglalkoztatás elérésében. A célzott támogatás létjogosultságát igazolja, hogy az október elsején indult programban szűk három hét alatt a teljes keretösszeget lefedő pályázati igénylés érkezett be. A kormány így a várakozásoknak megfelelően négyezer új munkavállaló felvételét támogathatja.
Más munkaerőpiaci programokhoz hasonlóan ez a lehetőség is népszerűbb a keleti országrészben, a legtöbb kérelem Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékből érkezett be. Főként a kereskedelemben, a feldolgozó- és az építőiparban tevékenykedő cégek adtak be pályázatot, átlagosan 6-8 fő felvételére - közölte az államtitkár.
MTI

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból