Nyitrai Zsolt: az illegális migráció erősödik, meg kell védeni az országot

Erősödik az illegális migráció, mivel a háború, a gazdasági válság és az élelmiszerhiány miatt egyre többen indulnak Európa felé - mondta a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Mórahalmon, a rendőrségi és polgárőr vezetők részvételével rendezett határvédelmi fórumon.

2022. augusztus 26. 15:03

Nyitrai Zsolt hozzátette: míg 2016-ban 19 ezren próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra, addig 2021-ben 119 ezren, idén pedig már eddig több mint 150 ezren. Sokan erőszakosan, fegyverrel próbálják átlépni a határt, ezért van szükség határvadászokra.

A miniszterelnöki biztos megköszönte a polgárőrök munkáját, és leszögezte: "meg kell védeni hazánkat".

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke méltatta a polgárőrség határvédelem és illegális migráció elleni küzdelemben elért eredményeit.

Elmondta: 2022 a polgárőrségnél a határvédelem éve volt. Februárban a kormány felkérte a szövetséget, hogy lásson el fokozott határvédelmi szolgálatot. A feladat ellátásában tízezer polgárőr vett részt, mintegy százezer szolgálati órát teljesítettek és 8 ezer elfogást hajtottak végre.

Mórahalom a határvédelemben történelmet írt, különösen a polgárőrség szempontjából. Minden fontosabb intézkedésünk ehhez a városhoz kötődik - tette hozzá a szövetség elnöke.

Hozzátette: rövidesen munkába állnak a kiképzett határvadászok, szükség lesz a jó együttműködésre a polgárőrökkel.

Csorba Sándor ezredes, a polgárőrszövetség határvédelmi tagozatának vezetője elmondta: 2017 óta ez a tagozat fogja össze a határterületen működő mintegy 110 egység 2500 polgárőrének munkáját.

A polgárőrök jelenleg is aktívan részt vesznek az illegális migráció elleni küzdelemben. A munka folytatására van szándék, ám a polgárőr-egyesületek anyagi lehetőségei szűkülnek, ezért további forrásokra van szükség.

Nagy István ezredes, a határvadász ezred megbízott parancsnoka elmondta: a 4 hetes képzésen részt vevő állomány motivált, felkészült, büszke arra, hogy hazája biztonságát szolgálja. Az ezred feladata mentesíteni a honvédségi, rendőrségi állományt a határvédelmi feladatoktól, ami nehéz, hosszú folyamat lesz.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), Mórahalom polgármestere a rendezvényen elmondta: az illegális migráció kiemelt társadalmi ügy. A térség 2015 után élhetetlenné vált, ám a kerítés felépítésével és a határvédelmi intézkedésekkel a kormány visszaszorította a migrációt. A polgármester köszönetet mondott ezért a miniszterelnöknek és a kormánynak.

A polgármester felhívta a figyelmet az érintettek közti párbeszéd, együttműködés fontosságára. Elmondta, hogy a határ térségében a mezőgazdasági területek 30 százalékát sújtja a migráció. 

Az illegális bevándorlók megrongálják a megművelt területeket, megkárosítják a gazdákat, ezért is nagy jentőségű a mezőőri szolgálat. Felajánlotta a város összes jóléti szolgáltatását a határvédelemben résztvevők számára.

"Végvári pozícióban fontos megragadni minden szalmaszálat" a megmaradás érdekében - mondta Nógrádi Zoltán.

MTI / Címlapfotó: Nyitrai Zsolt/Facebook

Gyermekekre nagyon veszélyes terméket hívott vissza egy áruházlánc
A népszerű termék májkárosító és rákkeltő anyagot tartalmazhat.
Eszméletlenre vert egy 3 éves gyereket, majd kést ragadott a borsodi férfi
Minden ok nélkül bántalmazta a gyermeket, aki eszméletlen állapotban feküdt az udvaron anyja visszaérkezésekor.
Áll a bál: Pedofília és nemi erőszak miatt kell felelni egy parlamenti képviselőnek
A baloldali politikus egy kiskorú fiúval kerülhetett közeli kapcsolatba.
Digitális oktatás közben zaklatta szexuálisan lányát, mindenki élőben látta
A diák tanára és 39 osztálytársa is szemtanúi voltak az esetnek.
Hirtelen összeesett egy tanárnő, azonnal mentőt hívtak hozzá
A fiatal nő minden előzmény nélkül egyszer csak összeesett.
Meggyilkolta az apját az ózdi férfi, majd horrorfilmbe illő módon akarta eltüntetni holttestét
Megölte, feldarabolta, savba tette apja holttestét. A gyilkos korábban nyilatkozott a Tényeknek. Most folytatódott a...
Babázni akar, visszavonul
Már nyolc hónaposak Rúzsa Magdolna hármasikrei. Lujzát, Zalánt és Kevét szeptember végén meg is keresztelték, amit a...
Kamikaze autós tartotta rettegésben a közlekedőket Balatonfőkajárnál - videó
Csupán az egyik sofőr lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
„Vágyom már a szerelemre”
Vágyik a mindent elsöprő szerelemre és szeretne már családot alapítani. Zimány Linda ügyvédi karrierje csúcsán van, ...
50 évesen lett nagy családja
Besenczi Árpád vajon mit csinált 49 éves koráig? Nem telt el olyan sok idő azóta és közben megnősült, majd pikk-pakk...
Nézegessen képeket a tüntetésről!
Szoboszlai bombagólt lőtt a Bajnokok Ligájában, de elvette a bíró - videó
Végre itt a magyarázat a déja vu titokzatos jelenségére
Súlytalanságban is fogyasztható űrpezsgőt fejlesztettek ki
Éjjel is lát a Xiaomi biztonsági kamerája