
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Az eset még 2022. április 10-én történt Szin település beletrületén, amikor egy férfi autójával közlekedve meglátta a buszról leszálló, hazafelé tartó másik férfit és annak két ismerősét - derült ki a Kazincbarcikai Járási Ügyészség hivatalos közleményéből, amiről a BOON számolt be.
Mikor melléjük ért a sofőr, kikiáltott az ablakon, hogy "kutyák álljatok meg, beszédem van veletek".
Miutána férfiak nem álltak meg, a férfi kiszállt a kocsiból és megütötte, megrúgta az egyiket.
Ezt követően dulakodni kezdtek, majd a földre estek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az akciójelenetet látva egy nő sietett a bántalmazott férfi segítségére, a közeli vízelvezető árokból kiszedett sörösüveggel és egy sniccerel esett neki a sofőrnek.
A verekedésnek a szemtanúk vetettek véget, az üveggel leütött autós pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival és nővel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi