
Nyakon szúrtak egy férfit Budapesten, egy autós hívta ki a mentőket - Fotók
A késelőt elfogták a rendőrök. Az ügyészség most börtönbe küldené a nőt.
Tenyek.hu 2025. január 20., hétfő 13:23
Sátorban élt egy 28 éves nő Budapest IV. kerületében, a Megyeri út és a Külső Szilágyi út közötti erdős területen. 2024. április 7-ére virradó éjszaka felkereste őt egy férfi ismerőse, remélve, hogy nála aludhat. A „házigazda” ezt azonban nem engedte meg, és lábainál fogva kihúzta a sátorból a vendégét, amire válaszul a férfi kétszer meglökte őt.
Mint a Fővárosi Főügyészség hétfői közleményében olvasható, a nő ekkor feldühödött, elővett egy bicskát, majd nyakon szúrta vele ismerősét, aki ezt követően ki akarta venni a támadó kezéből a kést, de ekkor a homlokára is kapott egyet vele. Végül sikerült megszereznie a fegyvert az áldozatnak, és az erdő felé futva elmenekült.
A férfihez egy Megyeri úton haladó autós hívott mentőt, a késelőt pedig másnap délután elfogták a rendőrök.
Emberölés kísérletével vádolja az ügyészség a letartóztatásban lévő elkövetőt, és börtönbüntetést kért ellene, valamint hogy ne legyen feltételes szabadságra bocsátható. A nő akár 15 évre is rács mögé kerülhet.
+Ez is érdekelheti

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban
+Címoldalról ajánljuk

Orbán Viktor a Megafon Klubban: A választásokig olajblokáddal sem lehet a magyar gazdaságot térdre kényszeríteni

Szentkirályi Alexandra is beszélt a megtámadott fideszes aktivistával

