
Kemény fagyok után jön némi enyhülés
A fiatal néhány családtagjával együtt 2022 február elején felszállt egy menetrend szerinti távolsági buszra az egyik borsodi kistelepülésen. Jegyvásárlás után helyet is foglaltak a busz elejében lévő négyes ülésben, de a kezdeti nyugalom nem tartott sokáig.
A férfi menet közben felállt a helyéről és az autóbusz hátsó része felé fordulva, de az autóbusz vezetőjének címezve, először azt kiabálta „kinevette apámat, ezért leszúrom, mert nálam van kés, nem félek senkitől!”.Újabb útszakasz megtétele után ismét kiabálni kezdett „előre megyek nyakon szúrom, majd háromszor hasba!”, majd hozzátette „túl sokan vannak a buszon, így mindenki meghalna, de nem akarok ülni”.

A fotó illusztráció: Volánbusz Zrt. hivatalos Facebook-oldala
Az egyik település elhagyása után a fenyegetőző odament a vezetőfülkéhez és a sofőrnek megismételte a korábbi kijelentéseit, valamint azzal fenyegette meg, hogy elvágja a torkát. Mivel reakciót nem kapott, így visszaült a helyére. A fenyegetések nem voltak alaptalanok, hiszen a férfi ruházatában valóban találtak egy 30 centiméteres pengehosszúságú kést.
A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a 21 éves férfi ellen, valamint tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van

Kovács Zoltán: az államigazgatás tudja kezelni a tartós hideg okozta helyzetet

Quaddal mentek a jégre, beszakadt alattuk a monori Kis-tó jege

Beszakadt a tó jege, vízbe merült két fiatal Soltvadkerten

Újabb riasztást adtak ki, -21 fokot is mutatott a hőmérő

Meghalt egy férfi a kiskunhalasi gyógyfürdő egyik medencéjében