
Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír
Hétfőn hajnalban riasztották a ceglédi rendőröket, hogy valaki egy Jászboldogházáról ellopott autóval száguld az M4-es autóúton.
Az egyenruhások Albertirsán leparkolva találták meg a kocsit, kulcsa az egyik keréken volt hagyva, de a sofőrnek már csak hűlt helye volt. Ekkorra már tudták a rendőrök, kit kell keresniük, úgyhogy meg is látogatták lakásán a 20 éves férfit.
Maga a keresett személy nyitott ajtót, akin rögtön látható volt, hogy ittas. Ezt a nagyon erős feltételezést az alkoholszonda meg is erősítette.
A lopott kocsi tulajdonosa azt mondta, az interneten ismerkedett meg a férfivel, akivel meg is beszélték, hogy randiznak, majd együtt töltik az estét. Iszogatás közben azonban rosszullétet színlelt, hogy kimehessen a mosdóba. Kiugrott az ablakon, bepattant vendéglátója autójába, és elszelelt.
A másik fél verziója merőben eltért ettől. A tolvaj azt állította, egy lánnyal beszélt meg randit, ennek ellenére egy férfi érkezett.
Nem hagyták azonban, hogy az „aprócska” félreértés tönkretegye az estét, és a későbbi áldozat lakásán italoztak. Vendéglátója megkínálta egy cigivel a 20 éves férfit, amitől ő rosszul lett, ezért kellett kimennie a mosdóba. Randipartnere azonban utánament, fogdosni kezdte, ettől pedig a férfi annyira bepánikolt, hogy felkapta a slusszkulcsot, kiszökött az ablakon, és elhajtott a házigazda kocsijával.
A 20 éves férfi nem tagadta, hogy ittasan és jogosítvány nélkül vezetett, és azt sem, hogy ellopta az autót, így ezek miatt indítottak eljárást vele szemben – írta a police.hu.
A címlapfotó illusztráció

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket