Novák: ötezer hallgatót érint kedvezően a kormány döntése

Továbbra is állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a nagyjából ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

2021. szeptember 07. 13:13

Novák Katalin, az operatív törzs vezetője ezt azzal indokolta, hogy az előző tanévben távoktatás volt, és elképzelhető, valaki emiatt nem tudta az elvárt teljesítmény nyújtani.

Beszámolt arról is, hogy a kormány több mint 600 millió forinttal támogatja a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezését, amely szerint szakköröket kell hirdetni azoknak, akiket érdekelnek a hagyományos magyar szakmák, mint például a gyöngyfűzés, a hímzés, a csipkeverés és a mézeskalácssütés.

A támogatásból háromezer, a szakmák elsajátítását segítő szakkör valósulhat meg 440 településen szeptember és április között. A program akár 16 ezer embert is megszólíthat - közölte.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: semmi nem indokolja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi szabályait felülírják, és általános korlátozásokat vezessenek be.


A rendezvények szűk körénél most is előírás a védettségi igazolvány, de ezen körök bővítésére egyelőre nincs szükség - tudatta Novák Katalin.

Hozzátette: a kormány oltási kampánya jelenleg is tart, a kampányban szakembereket kértek meg, érveljenek az oltás mellett.

Arra a kérdésre, hogy a választásokig milyen támogatásokra számíthatnak még a magyarok, azt felelte: ha a gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti lesz, nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok, a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetése pedig januárban újabb egyheti nyugdíjat jelent.

Emellett januártól bevezetik a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, ha pedig sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a gyermeket nevelő szülők visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat.

A helyreállítási alapot illető kérdésekre azt válaszolta, hogy az EB szándékai szerint szeptember végéig lezárják az erről szóló tárgyalásokat.

Ettől függetlenül minden olyan programot elindít a kormány, amelyet a helyreállítási alapból tervezett finanszírozni - mondta a miniszter.

MTI/Fotó: MTI/Soós Lajos

Tapintani lehetett a szexuális feszültséget Tóth Andi és Andrei között
Feszült táncot adott elő a Dancing with the Stars színpadán Tóth Andi és Andrei Mangra szombaton. A zsűri imádta a k...
Megkéselve távozott a kísértetházból egy kisfiú
A 11 éves fiút a kísértetház egyik színésze szúrta lábon.
Könnyek között omlott párja karjai közé Demcsák Zsuzsa
Euforikus mámorban úszott Demcsák Zsuzsa arca táncprodukciója alatt, érzelmei pedig apró könnycseppek formájában tör...
Nékülözhetetlen szerepe van a vidéknek
Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki, ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök Sárospatakon, a Tokaj-He...
Metzker Viki sírva öntötte ki lelkét a Dancing With The Stars első showja után
A Dancing with the Stars második évadának első kiesői Metzker Viki és Márki Norbert. Érzéseikről őszintén meséltek G...
Orbán: minden új templom bástya a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és n...
Beoltották a tanárok nyolcvan százalékát, kezdődhet a tanév Koszovóban
Miután az oktatásban dolgozók nyolcvan százalékát beoltották a koronavírus ellen, hétfőn megkezdődhet a tanév Koszov...
Nemzetközi díjat kapott a világkiállítás
Solymász- és vadászíjbemutató, óriáshalak akváriuma, kutyás programok, és bagolysimogatás, az állatos programoknak ...
Ismét agresszív volt a baloldal
Agresszívan megfenyegetett egy férfit Gyurcsány Ferenc az egyik baloldali utcafórumon Debrecenben. Valaki videóra ve...
"A családokat nem lehet felülírni"
A családnak nincs alternatívája, ez a magyar kormány és a negyedik demográfiai csúcson részt vevő befolyásos külföld...