
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
Az államfő kiemelte: szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás, a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne.
"Váljanak olyanná, akiktől érdemes tanulni, és akikért nekünk is érdemes volt tanulni és dolgozni" - kérte Novák Katalin a hallgatóktól.
A köztársasági elnök rámutatott: nem békeidőben vagyunk, hiszen a szomszédunkban háború zajlik, ezt megelőzően pedig járvány söpört végig a világon. Emiatt nehezebb gazdasági helyzet köszöntött be mindenhol, nem csak a háború sújtotta övezetben. Energetikai nehézségekkel, ellátási problémákkal kell szembenéznie számos országnak, így Magyarországnak is. Logisztikai kihívások előtt állunk majd, miközben felértékelődik a nemzetközi kapcsolatok jelentősége, a nemzetközi vérkeringésben való aktív részvétel és a Föld állapotáért való aggodalom - sorolta.

Novák Katalin azt mondta: ezekre a kihívásokra ott van a válasz a különböző egyetemi szakokon, ezekre a kérdésekre kapják meg a hallgatók a választ a megfelelő tudás megszerzésével az egyetemi évek alatt. Emlékeztetett, hogy a Corvinus egyetem az egyetemi átalakítások úttörője volt, az első olyan egyetem, amely megújult formában működhet.
Az egyetemi évek tartást, tudást, életrevalóságot, életre szóló barátságokat és barátságon túli kapcsolatokat is adhatnak - fogalmazott Novák Katalin.
Takáts Előd rektor arról beszélt, hogy az igazi sikernek három pillére van: a tehetség, a lehetőség és a felelősség. A Corvinusra felvett hallgatók nemzetközileg elismert tudást szerezhetnek és minden lehetőség adott a számukra, hogy tehetségüket kibontakoztathassák - mutatott rá.
Felhívta a figyelmet továbbá a felelősség fontosságára, amelynek szellemében elindították - többek között - az Illyés Gyula-programot, hogy tehetséges, hátrányos helyzetű diákokat készítsenek fel sikeres egyetemi karrierre.

MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján