Novák Katalin lemondott

Rendkívüli bejelentés tett a köztársasági elnök szombaton késő délután.

Novák Katalin rendkívüli beszédében kiemelte, hogy azért vállalta ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szereti Magyarországot.

„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.

Hibáztam.

Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen.

Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is.

A gyermek a legfontosabb kincsünk. A gyermekek védelme közös kötelességünk.

Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Vállaljon felelősséget.

Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam. A gyerekek és a családok védelme mellett állok továbbra is, de már nem köztársasági elnökként.

Lemondok!

Novák Katalin teljes nyilatkozata:

Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.

Azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.

Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.

A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is.

A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet - minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre.
Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek.
Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.

A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre.

Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.


Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt.

Vigyázzunk rá!

Köszönöm! Köszönöm Önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani, ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam, köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy huszonöt éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának, hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is.

A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.

Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.
Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség.

Kapcsolódó tartalom:

Varga Judit is lemondott, visszavonul a közélettől

Kocsis Máté: Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott

2024. február 10. 17:32
Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren
Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.
Sok gyerek megsérült a kunszentmártoni buszbalesetben, durva fotók érkeztek
Felborult egy busz, amiben 77-en utaztak.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.