
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Egy 39 éves budapesti férfi könnyen akart pénzhez jutni, ezért álprofilt hozott létre egy internetes oldalon. F. Zoltán női névvel és fényképpel regisztrált, majd találomra jelölt be férfiakat az oldalon, így került kapcsolatba egy kocsi lakossal.
Rövid beszélgetés után pénzt kért tőle, amit a férfi elutalt, majd a következő napokban tovább folytatta a kéregetést. A gyanú szerint tavaly november 20. és december 3. között több mint 2,5 millió forintot csalt ki a sértettől - olvasható a rendőrség oldalán.

Fotó: illusztráció
A rendőrök a feljelentést követően azonosították és március 10-én a budapesti lakcíméről előállították F. Zoltánt. Őt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene csalás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte és azt állította, hogy korábban hasonló módon őt is megkárosították. A rendőrök a kutatás során olyan tárgyakat is lefoglaltak, amit a gyanúsított a szerzett pénzből vásárolt.
A Tatai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura