
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
A csaló férfi 2021-ben nőgyógyászként mutatkozott be kozmetikusának. A nő az egyik kezelés során rosszul lett, amikor is a férfi felajánlotta, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mondva, hogy nőgyógyászati problémák is állhatnak a probléma háttéreben. Később saját lakásában, illetve a sértett munkahelyén is többszöri vizsgálatot végzett, kenetet is vett tőle. Később a férfit a sértett beajánlotta egy ismerősének, aki párjával éppen gyermekvállaláson gondolkozott. A férfi tevékenysége azonban hamar gyanússá vált a nőnek, aki így feljelentést tett – közölte csütörtöki közleményében a Baranya Vármegyei Főügyészség.
Kitérve arra is, hogy ezzel egy időben, a férfi az ügy másik sértettjével egy társkereső oldalon ismerkedett meg, akinek ugyanazon az álnéven mutatkozott be, csak most ügyvédként. A férfi a találkozások során eltérő személyiségprofiljaival ejtette tévedésbe a sértettet. Azt állította, a felesége egy autóbalesetben meghalt, majd később saját betegségeire és további halálesetekre hivatkozott. A vádlott a mondvacsinált indokaival közel 12 millió forintot csalt ki a sértettől.
A Pécsi Járási Ügyészség kuruzslás és csalás bűntette miatt emelt vádat egy csaló ellen, aki csalás és kuruzslás miatt 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs