
Nógrádban forgatták a Halálos iramban újabb részét? - Fotók
Nem egy ámokfutó tűnt fel a nógrádi utakon.
Tenyek.hu 2023. július 12., szerda 09:57
A rendőrség július 10-én Bátonyterenye Kisterenye városrészén sebességellenőrzés során mérték be azt a sofőrt, aki lakott területen 50 kilométeres sebességkorlátozás hatálya alatt 105-tel ment. A kocsi vezetője az elkövetett szabályszegés miatt 90 ezer forint közigazgatási bírságra és 6 közúti közlekedési előéleti pontra számíthat.
Ezt még tudta tetézni több is autós is a vármegyében. További hasonló szabályszegéseket rögzítettek az egyenruhások a 21-es számú főút lakott területén kívüli szakaszain, ahol a legnagyobb megengedett sebesség 110 kilométeres. Egy autós július 8-án 203-mal repesztett, őt követte az a sofőr, aki július 3-án 190-nel hajtott ugyanazon a szakaszon. A harmadik autós pedig július 11-én 168 kilométeres sebeséggel mérték be a rendőrök.
A rendőrök a járművezetőkkel szemben közigazgatási bírságot és előéleti pontokat szabtak ki.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban



