
Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért
A Szegedi Fegyházból vitték vezetőszáron az előkészítő ülésre a minap Mukit, a makói gyilkost, aki szabadulása után a nővérét próbálta hidegvérrel megfojtani.
Korábban is emberölésért ült. Nevetve fogadta az elsőfokú ítélethirdetést még 2007-ben. Az akkor még csak 15 éves férfit 15 év szabadságveszésre ítélték, amiért egy 18 éves lányt fához kötözött és megerőszakolt, majd lelocsolta benzinnel és felgyújtotta. Az áldozat végül a kórházban meghalt.
Később egy börtöninterjúban azonban Muki azt állította, hogy az egyik barátja vette rá a borzalmakra.
Nem sokkal a szabadulása után a vád szerint Muki újra gyilkolni akart. A börtönviselt férfi a lánytestvéréhez költözött, akivel folyamatosan vitázott és azt követelte tőle, hogy mindenben szolgálja ki. Többször életveszélyesen is megfenyegette a gyerekes édesanyát.
„Újra hangoztatta a viták során, hogy levágja a sértett fejét, megöli, rágyújtja a házat” – mondta az ügyész a tárgyaláson.
Egy újabb vita alkalmával azonban majdnem megfojtotta két éve.
„A vita során a vádlott és a sértett a konyhában tartózkodtak, ahol a vádlott két kézzel megragadta a sértett nyakát oly módon, hogy a hüvelykujja a sértett gégecsövén voltak, belenézett a szemébe, és azt mondta neki: Nézz a szemembe, mit látsz? Most megöllek, és legalább fél percig nagy erővel szorítani kezdte a sértettet” – részletezte az ügyész.
A nővére azonban szemen nyomta Mukit, így tudott kiszabadulni a szorításából.
A férfit azonnal elfogták a rendőrök, most emberölés kísérlete miatt az ügyészség életfogytiglant kért rá.
Muki a cellatársainak a beidézését kérte, így az ügy tanúmeghallgatással folytatódik tovább.

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

Durva fotókon a tapolcai motorbaleset, hajszálon múlt a tragédia

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Súlyos bűnelkövetők mellé javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai is

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál