Németh Zsolt: az EU komoly vesztese a háborúnak

Az Európai Unió minden jel szerint rendkívül komoly vesztese az Ukrajnában zajló háborúnak - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén szerdán Tusnádfürdőn.

2022. július 20. 13:19

Németh Zsolt a háború és Közép-Kelet-Európa viszonyáról tartott beszélgetésen azt mondta, Európa feje fölött az euróárfolyam, az infláció és az energiaárak emelkedése szempontjából "nagyon sűrű fellegek" gyülekeznek, ehhez társul a nemzetközi diplomáciában tapasztalható káosz.

Ebben a helyzetben Közép-Európa országai - benne például a magyar-lengyel kapcsolatok is - nagyon komoly szakítópróbának vannak kitéve, ezért a térség tagjai csak akkor tudnak erősek maradni, ha együttműködnek és közösen képviselik érdekeiket - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Németh Zsolt előadásában kitért a média szerepére a közép-európai egység megőrzésében és a fegyverszállítások ügyére, illetve a szankciók kérdéskörére is. Kifejtette, hogy a manapság "a hibrid hadviselés részeként működő" média több felületen támadást indított a magyar-lengyel barátság ellen; szavai szerint Lengyelország vonatkozásában egyfajta "Amerika-barátság" sztereotípiája figyelhető meg a magyar médiában, ennek ellenpéldája, a magyar "oroszbarátság" pedig a lengyel sajtóban jelent meg.

Mindkét országban szabad a média, szabadabb, mint sok nyugat-európai országban, ugyanakkor a nem megfelelő viszony esetén nagyon be tudja korlátozni egy országnak a politikai mozgásterét - figyelmeztetett.

A fegyverszállításokkal kapcsolatban Németh Zsolt egyértelműsítette, hogy Magyarország és Lengyelország ebben a kérdésben két szélső álláspontot képvisel. A lengyelek az áldozatot, Ukrajnát segítik fegyverekkel, míg Magyarország - Kárpátalja békéjének megőrzése érdekében - az aktív békepolitikát szorgalmazza - hangoztatta.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Megjegyezte, ugyanez a két szélső pólus figyelhető meg a szankciókat érintően is, a magyar fél szerint a korlátozások csak hosszú távon hatnak, eredményük csak hónapok, esetleg évek múlva mutatkozik meg, holott a háború hatásai már most érezhetőek az egész kontinensen.

A két, egymástól eltérő álláspont ellenére lényegében csak politikai "eszközvitákat" folytatunk, a stratégiai célokat és Közép-Európa haladási irányát tekintve nincs vita Magyarország és Lengyelország között - vélekedett a külügyi bizottság elnöke. Németh Zsolt megerősítette, a közös cél egy független, az Európai Unióhoz tartozó Ukrajna megteremtése, amely integrálódik a térség működésébe.

Ehhez azonban béke kell, ezért szükséges a minél gyorsabb békekötés, fegyverszüneti megállapodás a háborús felek között - hívta fel a figyelmet. Németh Zsolt szerint a két ország vitás kérdéseit tisztázni kell, amiben egyetértenek, abban össze kell fogniuk, a véleménykülönbség esetén pedig fontos, hogy ne akadályozzák, hanem segítsék egymást a saját érdekek mentén történő politizálásban.

Hangsúlyozta, Közép-Európát nem temetheti és nem is fogja maga alá temetni ez a háború, mint ahogyan a magyar-lengyel barátságot sem, utóbbiban viszont "komoly odafigyelésre" van szükség. Németh Zsolt összegzésében arra hívta fel a figyelmet, a két ország kapcsolataiban egyértelművé kell tenni az "eszköz- és a célviták" közötti különbséget, és a célokban kell megtalálni az egységet.

A pódiumbeszélgetésen Bakk Miklós, a Sapientia Egyetem oktatója a magyar-lengyel kapcsolatok múltjáról és jelentőségéről, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az orosz-ukrán háború eddigi fejleményéiről, míg Jerzy Snopek korábbi budapesti lengyel nagykövet az ukrán háborúval kapcsolatos lengyel álláspontról tartott előadást.

Forrás: MTI

Borzalmas tragédia, 2 és fél éves kislány fulladt bele a Balatonba
Egy matracról csúszott bele a vízbe.
Örökbefogadta a cuki kutyát, majd megette
A férfi azt ígérte az állatmentőnek, hogy imádni fogja a kiskutyát. Mint kiderült, betartotta ígéretét, csak épp más...
Horror nyaralás, három cápa támadt egyszerre a nyolcéves gyerekre
A nyolc éves fiú egy olyan lagúnában úszott, amiről az idegenvezető azt mondta a családnak, hogy biztonságos. Miután...
Megfojtott egy csecsemőt egy bölcsődei dolgozó, mert zavarta a gyermek sírása
Súlyos büntetésre ítélte a bíróság.
Hihetetlen, feljelentették az állatmentőket, mert vacsorázni mertek
A bejelentő levélben adott hangot nemtetszésének.
Többször megerőszakolta öccsét, és rettegésben tartotta édesanyját a székesfehérvári férfi
A fiatal terrorizálta családtagjait, ha azok nem adtak neki pénzt drogokra és alkoholra.
Ezért nem szerepel Lewis Hamilton az új Top Gunban
Nagyon akart szerepelni a Top Gun: Maverick című filmben Lewis Hamilton, nem sokon múlott, hogy összejöjjön.
Elmondta véleményét Csobot Adélról a Dancing with the Stars-os táncpartnere
Hegyes Berci Instagram-posztban fejtette ki gondolatait.
1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl
1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - írta ...
Magyar uralkodók földi maradványait sikerült azonosítani, megmutatták fotókon
Több magyar uralkodó, köztük Szent László király földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) k...