Németh Szilárd: a baloldal Magyarországra hozná az európai energiaválságot

Hihetetlen nagy energiaválság feszíti Európát és ezt szeretnék Magyarországra is "behúzni" Márki-Zay Péterék, hiszen a "hihetetlen magas rezsiszámláktól" kizárólag a rezsicsökkentés védte meg a magyar családokat - mondta a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Németh Szilárd hangsúlyozta: a baloldal miniszterelnök-jelöltjének a rezsicsökkentést bíráló szavai beleilleszkednek abba a sorba, "amit már megszokhattunk", példaként említette erre "Bangónénak a patkányozását".

A kormánypárti politikus kifejtette, a baloldali miniszterelnök-jelölt úgy szeretné hitelessé tenni a mondandóját, hogy elkezdi gyalázni, gúnyolni, pocskondiázni azokat, akik nem értenek vele egyet, vagyis a magyarok nagy többségét.

Szerintem ez megengedhetetlen - jelentette ki Németh Szilárd, hozzátéve: Márki-Zay Péter a gúnyolódáson túl valójában "veretesen beismerte", hogy miniszterelnökké választása esetén a "teljes rezsicsökkentést úgy, ahogy van eltörölné".

Kiemelte, a baloldal 2002-ben azt ígérte, hogy nem lesz gázáremelés, majd mégis tizenötször megemelte a gáz és a villany árát, aminek eredményeként előbbi háromszorosára, utóbbi kétszeresére drágult.

A baloldal mindenben szeretné teljesíteni a brüsszeli elvárásokat, egy olyan energiaunió létrehozását, amelyben az árakat a piac szabályozza - mondta Németh Szilárd.

"Jól látható, hogy ennek mi a következménye Németországban, Ausztriában, ahol idiótábbnál idiótább filmeket forgatnak arról, hogy mit kell majd akkor tenni, ha nem lesz gáz, meg nem lesz villany" - fogalmazott.


Németh Szilárd szerint van egy másik következménye is annak, amit Brüsszel erőltet Európára: a gáz ára ötszörösére, a villany ára kétszeresére emelkedett egy éve alatt, valamint "egekben vannak a benzin- és a gázolajárak".

Nem véletlen az, hogy vannak országok, amelyek szintén alkalmaznák a magyar kormány nyolc éve sikeresen alkalmazott rezsipolitikáját - mondta a Fidesz alelnöke.


Hangsúlyozta, ennek alapja, hogy a kormány úgy tudja megvédeni a családokat és fenntartani az energiaszolgáltatás biztonságát, hogy nem a profitot helyezi előtérbe, hanem a magyar családok érdekeit.

Szólt arról is, amikor 2002-2010 között külföldi kézben voltak az energiaszolgáltatók, akkor azok azért kaptak tizenötször lehetőséget áremelésre, mert azt mondták: "a magyarok nem akarnak fizetni és ezért nekik nincs meg a megfelelő hasznuk".

Németh Szilárd aláhúzta, bár teljes képtelenségnek hallatszik, amiket a baloldal miniszterelnök-jelöltje mond, de szerinte valóban azokat a programokat támogatná, hogy "az emberek cseréljék le kis autókra a családi autójukat, vagy egyáltalán ne is járjanak autóval, tartsanak majd különböző szüneteket a szolgáltatás igénybevételével, nehogy nagyon megterheljék az egész rendszert".

"Volt már ilyen, hadikommunizmusnak is hívták ezt annak idején" - mondta a Fidesz alelnöke.

Németh Szilárd kitért arra is, a főpolgármester "már lebukott" a Városháza-ügyben, miután először "bujkált, majd magyarázkodott, összevissza beszélt", mindent megtett, hogy "terelje a figyelmet erről a hihetetlen korrupciós botrányról, ami átlengi az ő vezetése alatt az egész Városházát".

Elmondta, biztosan nem tud majd megfelelően működni a Városháza-ügy feltárására létrehozott fővárosi vizsgálóbizottság, mert a testület a főpolgármester javaslatára nem hallgathatja meg Bajnai Gordon volt miniszterelnököt.

"Jól látható, hogy mindent el akarnak takarni", de "világos mindenki előtt, hogy mi zajlik a Városházán" - mondta.

Kiemelte, "itt előre lejátszott ügyek vannak, ezekért mindenféle jutalék jár az embereknek, hol 10 százalék, hol 20 százalék" és ugyanebben a rendszerben szerettek volna túladni a Városházán, "ha úgy tetszik a munkahelyükön".

Ez teljesen megdöbbentő, de nem újdonság, hiszen 2010 előtt "Demszkyék és Gyurcsányék ugyanezt csinálták: emlékszünk még a Posta-székház-botrányra, a MÁV-székház-botrányra" - mondta Németh Szilárd.

MTI/A fotó illusztráció (MTI/Bruzák Noémi))

2021. november 28. 07:12
Több embert késsel megöltek egy ausztráliai bevásárlóközpontban, az elkövetőt lelőtték
Egy férfi szombaton egy forgalmas sydney-i bevásárlóközpontban késsel megölt öt embert, többeket megsebesített - köz...
Súlyos felvonóbaleset: Több gyerek megsérült
Az utasok a hegyoldalba zuhantak.
Nőket vehetett célba a sydney-i késes ámokfutó
Hat halálos áldozatot követelt a késes ámokfutás.
Rendőrök lepték el Budát, fény derült egy pár nappal ezelőtti nagyszabású akcióra
Az akció minden bizonnyal sikeresnek mondható.
Klímaaktivisták varsói hidakat próbáltak lezárni
A rendőrség megakadályozta az akciót.
Szerszámnyéllel esett párjának egy féltékeny férfi Hajdúszoboszlón
Az ügyészség a napokban emelt vádat ellene.
Napi ige: Hogyan kezelte Jézus a bűnt?
„Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8:11)
Orbán Viktor: a magyar-német kapcsolatok előremutató elemeire kell összpontosítani
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Reiner Haseloffot, a németországi Szász-Anhalt ta...
Szegedre látogat a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow
Célja, hogy a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye és előmozdítsa a zöld átállást...
Sokkoló, nyugdíjast lökött a sínekre egy részeg fiatal - Fotók
Hajszálon múlt a tragédia.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.