
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
A TámUgatók Terápiás és Segítőkutyás Alapítvány olyan emberek támogatására jött létre, akik egészségügyi, pszichológiai vagy szociális nehézségekkel küzdenek. Olyan kutyákat képeznek, amelyek a mindennapokban segítségére vannak a rászorulóknak. Fennmaradásuk záloga a megfelelő anyagi háttér, ezért adománygyűjtést indítottak el. A kezdeményezés támogatójává vált Till Attila is.
A TV2 műsorvezetője egy labrador tenyésztőn keresztül került kapcsolatba a nemes ügyet képviselő csapattal. Tilla elsőként egy terápiás kiskutyát adományozott nekik. A TV2 Mokka kedd reggeli műsorában azt is mondta, a kutya szerepe az idők során megváltozott, régen szolgálóként volt jelen a családban, mára azonban családtaggá vált.
„Úgy tekintjük, hogy ő a szőrös gyerek” - tette hozzá, saját háziállatára utalva.
A műsorban jelen volt Varga Viktória, az alapítvány kuratóriumi elnöke is. Hangsúlyozta, a jól kiképzett kutyák képesek speciális módon előjelezni gazdájuk esetleges rohamait. A mindennapokban nagy segítséget jelentenek, a gyógyszer bevételére is tudják emlékeztetni a beteget.
A gyűjtés sikerességéhez hozzájárul a MOL is, az első ötszáz adományozót pedig jutalomban részesítik. A felajánlásokat március 14-ig várják a tamugatok.hu weboldalon.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat