Nem tisztította a kályhát, ezzel ölte meg feleségét

Az ügyészség indítványozta az emberölés vétségében való bűnösség megállapítását.

2021. áprilisában egy sándorfalvi férfi a hideg idő miatt úgy döntött, begyújt fatüzelésű kályhájukba, annak ellenére, hogy tudta, ez erős karbantartásra szorulna. A begyújtást követően egyre nagyobb mennyiségű füst kezdett szétterjedni az egész házban, ezért a férfi úgy döntött, szellőztet egy nagyot. Ezt követően azonban visszazárta az ablakokat, a kályhát viszont tovább használta, majd feleségével lefeküdtek aludni. A nő szénmonoxid mérgezésben meghalt, a férfit pedig szomszédja mentette ki a házból.

A fotó illusztráció

A Szegedi Törvényszék a férjet az emberölés bűntettének vádja alól felmentette, mivel a megítélése szerint a cselekmény nem bűncselekmény, ugyanakkor a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi nem volt elég körültekintő és nagy hanyagságra vall, amit tett. A vádhatóság fenntartja a férfi bűnösségének megállapítását és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

2023. május 15. 09:39
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Még a miniszterelnök édesanyja is kinevette Hadházy Ákost, amiért azt feltételezi, hogy a fia zebrákat tart Hatvanpu...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...