
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón. Kihangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát. Azonban a negyedik hullám különbözni tud az előző háromtól, hiszen már nagyon sokan védetettek a vírussal szemben, hiszen felvették az oltást.
Minden vakcina egyforma védettséget biztosít, akiket pedig nem oltanak be, azok nagy valószínűséggel meg fognak betegedni, míg azoknál, akik felveszik a vakcinát, az 5,5 millió eddigi oltott alapján a megbetegedés esélye 0,2 százalék, és akkor is lényegesen enyhébb lefolyás mellett - közölte.
A lakosság körében terjengő, a vakcinákkal szemben bizonytalanágot keltő hírekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy ezek a hírek hamisak, védekezni csak a vakcinákkal lehet, és minden vakcina hatékony. Aki be van oltva nagyon kevés eséllyel kaphatja el a vírust. Ha pedig mégis elkapja a betegség lefolyása egyáltalán nem súlyos.
Iskolakezdés
A fiatalokat az iskolakezdés előtti két és az iskola megkezdése utáni két napban is minden iskolában oltópontok fogják oltani, aki szeretné be tudja oltatni magát. A pedagógusok oltottsága eléri a 80 százalékot, ez elégséges a jelenléti oktatás elkezdéséhez.
Gulyás azt is elmondta, hogy minden olyan híresztelés téves, amely azt hangoztatja, hogy ismét lezárnák az országot. Ezt nem tervezi a kormány.
A családosok megkaphatják az adóvisszatérítést
Európában a leggyorsabb gazdasági növekedést elérő országok között van Magyarország is. Nem várt teljesítmény az is, hogy már elérte a gazdaság a járvány előtti szintjét. A mostani negyedéves adatokat tekintve megvalósítható a kormány azon ígérete, hogy 5,5 százalékos növekedés esetén a gyereket nevelő családok az átlagkereset határáig visszakapják az éves adójukat.A mostani növekedés azt is lehetővé teszik, hogy a 13 havi nyugdíj folyamatos visszaépítése mellett idén akár 50-56 ezres nyugdíjprémiumot is folyósítsanak ebben az évben.
Migrációs hullámra számítanak
Amerikai kérésre vonultak be Afganisztánba és most amerikai lépésre vonultak ki az országból. A jelenlegi helyzet válságos – mondta Gulyás Gergely. Hozzátette, jelenleg is zajlik a magyar és azon afgán személyek kimenekítése az országból, akik segítették a honvédeket.
A honvédség vezérkari főnöke, Russzin-Szendi Romulusz elmondta, hogy ezidáig 78 főt helyeztek biztonságba, miután majd mindenki hazaért részletesen tájékoztatni fognak mindenkit. Addig is arra kér mindenkit, hogy ne kutakodjanak, hogy hol állomásoznak a magyar honvédek, hová viszik a kimenekítetteket. Erre azért is van szükség, mert bármilyen kiszivárgott információ veszélyeztetheti a menekítési akciót. Kabul mellett van egy műveleti terület, ahová az embereket viszik előre. Nincsen végső határideje a kimenekítési műveletnek. Az afganisztáni misszió legnagyobb eredménye, hogy a magyar katona elismertsége nagyon nőtt nemzetközi szinten is. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva világossá tette, hogy nem tárgyalnak a tálibokkal.
Egy kérdésére válaszolva pedig azt mondta az afgán helyzet miatt jelentős migrációs hullámra számítanak, ám meg tudják állítani.
MTI

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval