
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Tavaly január második felében a 27 éves és egy 35 éves férfi ittas állapotban sétáltak Miskolcon. Mivel cigarettára fájt a foguk, ezért leszólítottak két járókelőt és kértek is tőlük, először még szépen, majd, amikor visszautasítással szembesültek, elszakadt náluk a cérna. Szidalmazni kezdték őket, a fiatalabb támadó az egyik férfit többször megrúgta, megütötte és leköpte, eközben társa a másik férfival veszekedett és meg is ütötte őt.
A dulakodás következtében mind a négyen a földre kerültek, majd felálltak, ismételten verekedni kezdtek, emiatt pedig az egyik megtámadott zsebéből kiesett a mobiltelefonja, ezt a támadók el is vitték.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Portyázásukat azonban itt még nem fejezték be, gördeszkázó fiatalokat szólítottak le ugyancsak cigarettakérés ürügyén, de itt sem jártak sikerrel, így az egyik deszka „bosszúból” a közeli bokorban landolt.
A Miskolci Járási Ügyészség most vádat emelt a büntetett előéletű férfiakkal szemben, és felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért