
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
2021 óra élt együtt párjával egy férfi Nyírvasváriban. Gyakoriak voltak otthona veszekedések, ami egy alkalommal tragédiához vezetett. R. M. 2022. március 9-én egy fadarabbal fejen és lábon ütötte a nőt, majd kétszer hátba vágta egy húsklopfolóval.
Amikor a bántalmazó két nap múlva hazaért, élettársát eszméletlenül találta. Ahelyett azonban, hogy segítséget hívott volna – tartva a következményektől –, inkább elásta a még életjeleket mutató nőt az istállóban.
A férfi a hatóságoknak többször is azt állította, hogy azért temette el párját, mert halottnak hitte. Egy decemberi tárgyaláson úgy fogalmazott, sokkot kapott, amikor holtan hevert a „felesége”, és nem tudta, mit cselekszik. Azt is hozzátette, ordítva rázta, illetve nyomkodta a nő mellkasát, mert meg akarta menteni az életét, és csak ezután húzott rá zsákot, majd tette bele az ásóval és hólapáttal kikapart gödörbe.

A sem írni, sem olvasni nem tudó R. M. vallomásai ellentmondásosak, ezért a keddi tárgyaláson a törvényszéki bíró arra volt kíváncsi, van-e a férfi olyan szellemi állapotban, hogy tudatosan módosítsa az általa elmondottakat – írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál.
Az igazságügyi szakértők szerint a férfi morálisan fejletlen, nincsenek céljai, vágyai, illetve ezek csak az alapszükségletekre korlátozódnak, a felvetődő nehézségeket pedig agresszióval kezeli. Mindent megtett a célja érdekében, hogy eltussolja a bűncselekményt, ami egy teljesen tudatos magatartásnak tekinthető.
Kapcsolódó tartalom:

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje