
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A MOL Nagyon Balaton programsorozatban 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt tizenegy évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztárjait felvonultatva - idézték fel a közleményben, hozzátéve, hogy a fesztivál már az első évben elnyerte Európa legjobb új fesztiválja díját a European Festival Awards gálán, az elmúlt három évben pedig a Balaton Sound részeként rendezték meg.
Az idei helyszín Budapesttől fél óra alatt elérhető, és fél kilométer hosszú saját stranddal rendelkezik. A szervezők a progresszív elektronikus zene és a techno legnagyobb nevei közül mintegy száz fellépővel terveznek, és több tízezer látogatóra számítanak.
A közleményben idézték Krausz Györgyöt (Fidesz-KDNP), Velence polgármesterét, aki büszkeségének adott hangot, hogy a tóparti város lehet az új otthona ennek a nemzetközileg is elismert fesztiválnak, amely várhatóan már az első évben hatalmas érdeklődésre tart számot, és ezzel komoly szerepe lehet a turizmus fellendítésében.
A fellépők listáját heteken belül nyilvánosságra hozzák - áll a közleményben.
Borítókép: B my Lake Festival Official hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen